Az egyesület Nógrád megye székhelyén, Salgótarjánban, Magyarország Észak-keleti régiójában működik. A közel 50.000 lakosú város Budapesttől 110 km-re található, csodálatos természeti környezetben.

Egyesületünk 1994-ben kezdte meg munkáját 7 és 22 év közötti fiatalokkal. Jelenleg 110 táncos több csoportban tanulja a magyar néptáncot.

Szakmai munkánk főprofilját a tradicionális néptánc oktatása és színpadi bemutatása képezi, de fontosnak tartjuk Kodály és Bartók szellemi örökségét tükröző táncalkotások létrehozását is. Saját vidékünk a palócföld táncai mellett a magyar nyelvterület különböző tájegységeinek táncai is szerepelnek az együttesek repertoárján. Nagy hangsúlyt helyezünk a táncok, a zene és a népviseletek hiteles bemutatására. Egyesületünk a munkájához szükséges anyagi feltételeket tagdíjakból, pályázatokból, magánszemélyek és vállalkozók támogatásából igyekszik előteremteni.

Rendszeresen szerepelünk hazai és nemzetközi rendezvényeken, fesztiválokon. Rendszeres szakmai kapcsolatot ápolunk Európa különböző országainak szakmai műhelyeivel.

Az egyesület 2009-ben ünnepelte fennállásának 15 éves évfordulóját.

Highslide JS A táncegyesület Felnőtt csoport 
 Salgótarján A táncegyesület Felnőtt csoport